2011. január 10., hétfő

szépen lassan elkezdem

bepótolni a lemaradásomat, ugyanis még a karácsonyi ajándékok fényképével adós vagyok.

Eddig elképzelni sem tudtam, hogyan fordulhat elő valakivel, hogy elfelejti lefotózni, amit készített; de karácsonykor megértettem. Négy napig egyfolytában varrtam és tervezgettem (a szokásos karácsonyi teendők mellett.) De megérte hajtani - bár MEGINT megfogadtam, hogy jövő karácsonykor nem hagyok mindent az utolsó pillanatra. :)

Úgy képzeltem, hogy a patchwork csillagokat, amiket varrtam - mind a hatot - együtt lefotózom, és azzal a képpel kívánok Nektek kellemes ünnepeket, de mire észbe kaptam, már mindegyik újdonsült gazdájánál volt. (Akárcsak tavaly az üveggömbök.) :) Úgy látszik, ezentúl ez hozzá fog tartozni a karácsonyhoz... :)

Elsőként Á. ajándékait mutatom: (a többit még le kell majd fotóznom, csakhogy már nem itthon vannak...)

a párnahuzatot (a háttérben a falvédője látható, amit nem én varrtam),


és az amerikai focilabdát (ami B.-vel és D.-vel közös produkció; az én feladatom a kiszabás és összevarrás volt) szemből:


és oldalról:


Párnahuzatból összesen ötöt varrtam, a többi négyet a nagyszüleim kapták. További fotók hamarosan.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép ez a párna! :)
    Tudom ám, hogy még lógok neked valamivel... :/ Nem felejtettem el, csak erősen megcsúsztam.
    Most hoztam egy díjat előlegként. :)

    VálaszTörlés
  2. KÖSZÖNÖM SZÉPEN A DÍJAT! :)
    (A PIF ajándékokkal meg én is csúszásban vagyok... :/)

    VálaszTörlés